Egy 37 éves nő vagyok, akinek nem volt egyszerű élete, de egy valamit elmondhatok magamról: TÚLÉLTEM!
Rólam annyit, hogy nem egy műveletlen, tanulatlan ember vagyok, nem vagyok könnyen megvezethető, naív személyiség. Próbálom magam feltüntetni úgy, mintha minden rendben lenne. Szinte az egész életem erről szólt: álarcot viselni, hogy senki ne vegyen észre semmit, amit én nem akarok mások orrára kötni. Azt hittem, hogy ez így rendben is van, hiszen akkor nem érhet semmi baj, ha azt hiszik, hogy sérthetetlen, erős vagyok. Pedig itt az ideje felvállalni, hogy ez nem így van!
Van, amikor eljut az ember egy olyan szintre, amikor kénytelen felvállalni az érzéseit, és nem csendben tűrni az emberek gonoszságát, és megalázását. Sokáig gondolkoztam azon, hogy milyen módon tudom elmondani az embereknek, hogy mi zajlik bennem. Nagyon sehogy, hiszen senki nem élte át úgy a dolgokat, ahogy én. Minden embernél máshol az ingerküszöb, minden ember máshogy éli meg a dolgokat. Nem az a kérdés, hogy ki mit élt át, hanem az, hogy az adott történéseket hogyan éli meg. Mi történik vele belül? Hogyan dolgozza fel a dolgokat. Most eljutottam arra a szintre, hogy "Ha nem mondhatod el senkinek, akkor mondd el mindenkinek" elv érvényesül. Természetesen a személyiségi jogokat figyelembe véve teszek ennek eleget, és nem a valódi neveket használom a történetem elmesélésében.